Hankook gumiabroncs pályázat 2020
A Hankook Tire Magyarország Kft. idén is meghirdeti a Hankook Abroncsadományozási Programját, amellyel az ország közhasznú-, alapítványi- és közalapítványi egyesületeinek nyújt támogatást. A program célja, hogy az alapítványi és egyesületi formában működő közhasznú szervezetek magyarországi tevékenységét támogassa, közúti közlekedésük biztonságának elősegítésével. |
|||
Vállalatunk – több mint egy évtizedes magyarországi jelenléte során – mindig kiemelt figyelmet fordított a helyi közösségek és szervezetek támogatására. Ezért indítottuk útjára többek között 2012-ben társadalmi felelősségvállalási programunk részeként a Hankook Abroncsadományozási Programot, amelyet 2020-ban immár kilencedik alkalommal hirdetünk meg a felelős mobilitás jegyében. |
|||
A pályázatra ebben az évben is a legalább 5 éve működő közhasznú vagy alapítványi, közalapítványi szervezetek jelentkezését várjuk, akik fő tevékenység köre környezet-, táj- vagy természetvédelem, fenntartható fejlődés, beteg gyermekek, koraszülöttek szállítása vagy rend- és katasztrófavédelem. |
|||
Pályázni ezúttal is 12 darab, azaz 3 garnitúra Hankook gumiabroncsra van lehetőség, kizárólag a szervezet tulajdonát képező, vagy a szervezet által hivatalosan üzemben tartott járművekre. |
|||
Pályázati időszak: 2020. június 10. – 2020. július 20. |
|||
Pályázataikat a www.hankookadomany.hu weboldalon tudják benyújtani. |
|||
A pályázatról bővebb információ szintén a www.hankookadomany.hu oldalon található. |
|||
Remélem, hogy az Önök szervezetét is a pályázók között üdvözölhetjük majd! |
|||
|